ASZTROFOTÓZÁS, AHOGYAN ÉN LÁTOM - 1

 

ELMÉLKEDÉSEK, TERVEK, ELKÉPZELÉSEK

 

Készítette: Agócs László

 

 

Ebben az értekezésben megpróbálom felvázolni azokat az elképzeléseket és célokat, melyeket megpróbálok megvalósítani, annak reményében, hogy a ’nyers’ asztrofotóinkból a legjobb minőséget produkálhassuk, illetve a maximális információ tartalmat kinyerhessük.

Adott az amatőr józan paraszti esze, a másoktól ellesett tapasztalat, a rengetek kisérletezés leszűrt tapasztalatai és egy számítógép egy megfelelő (Delphi) programnyelvvel. Tehát ki kell egyalni egy algoritmust, majd meg kell írni hozzá a programot. Majd a kész programot addig kell csiszolgatni, amíg azt nem teszi amit mi eredetileg elképzeltünk.

 

Milyen célja lehet egy amatőr csillagásznak az asztrofotózással?

 

A költői kérdésre többféle válasz lehetséges:

1.       Semmilyen: „mások is csinálják, én is megpróbálom”;

2.       Kipróbálom önmagamat: „képes vagyok-e ugyanolyan vagy jobb fotókat készítenem az égről, mint mások”;

3.       A kutatás öröméért: „imádok fényképezni, meg csillagászkodni”;

4.       Nagyképűsködés: „megmutaom a nagyvilágnak, hogy én is tudok olyat”;

5.       Esztétikai élmény: magamnak és másoknak akarom megmutatni és ezzel örömet szerezni;

6.      Égi folyamatok nyomkövetése, albumok szerkesztése:

Konkrét célom van:
- Készíteni akarok egy lehetőleg teljes Messier albumot;
- Végigkövetem a Jupiter holdak keringését;
- A napfoltok fejlődését;
- A bolygók időbeli elmozdulását a háttér csillagokhoz képest;
- A műszeremmel elérhető legtöbb kettős csillagot megörökítem;

7.    Tudományos célok:

Konkrét céllal:
- FOTOMETRIA: Hosszú távon mérni akarom egy vagy több változócsillag fényváltozását és a nyert adatokat elemezve, meg akarom határozni a változás természetét, paramétereit. Eredményeimet publikálni akarom;
- Asztrometriai méréseket akarok végezni a felvételeken, és létre akarok hozni egy saját arhivumot, azzal a szándékkal, hogy később felhasználhassam váratlan, vagy szokatlan jelenségek felfedezéséhez;


8.      Nagyratörő felfedezői szándék:

Mindenképpen találnom kell valami ujjat!
- Új üstököst, kisbolygót, nóvát, szupernóvát akarok felfedezni!

 

9.      ÚJ ELMÉLET, ÚJ MŰSZER, MÓDSZER KIDOLGOZÁSA ÉS ANNAK GYAKORLATI TESZTJE.

 

 

Nos, az alábbi felsorolás valamelyest követi az amatőrgondolkodást: a napi szórakozás, hobby felemelő könnyedségétől (1..5) az egyre komolyabb szándékot, műszerezést én nem utolsó sorban tudományos kitartást és precizitást igénylő megvalósítások felé haladva.

 

Tipikus amatőr célok :        1..3     az amatőrök több mint 80-90 %-a;

Komolyabb célok    :           5..6     5 - 10 %;

Tudományos célok :           7-8      <10 %, vagyis elvétve;

 

Nem is csoda, hogy a listán előrehaladva egyre fogy a derékhad, mert egyre nehezebb és egyre nagyobb kitartást és felkészültséget igénylő területekbe botlunk.

 

 

KIS KÖTETLEN CSEVELY AZ ASZTROFOTÓZÁS ÜRÜGYÉN

 

           

Nem újkeletű, hogy a nagy felfedezéseknek, - de az életben bármilyen cél elérésének is – hasonló elveket kell követniük:

 

Álom, vágy > Elképzelés, cél meghatározás > Tervezés > Megvalósítás > Diszkusszió (értelmezés, következtetések levonása) > Uj project felvázolása

 

 Mindenképen hangsúlyoznám, hogy a komoly amatőr munka feltételezi, hogy az „édes álmokon” túllépjen az ember, és fogjon hozzá valamilyen elképzelés megtervezéséhez és megvalósításához. Egyébként is sokkal egyszerűbb lesz az ember dolga, ha : tudja mit akar!

Persze, nem árt tisztában lenni saját lehetőségeinkkel sem, nehogy elképesztő terveket dédelgessünk: pl.

 

5-ödikes koromban nagymamám szemüveglencséiből összetákolván az első Gallilei távcsövemet (ez volt a ’diótörő’ – korabeli szlogennel élve) elterveztem, hogy egyre rövidebb fókuszú okullárokat szerkesztve, majd verem a több százszoros nagyításokat és íly módon én majd korszakalkotó felfedezéseket teszek. Mondanom sem kell, hogy az optikai ismereteim mélyülésével, rá kellett döbbennem, hogy az optika minősége, a fizika törvényei, a légkör is szerelés stabilitása együttesen egy 10-15 x-ös nagyítást kegyeskedett lehetővé tenni. Egyébként is nagyanyám hamar rájött, hogy valami nem stimmel a pápaszemével, vagy pedig a szeme romlott ekkorát alig 24 óra alatt. Úgyhogy, megkaptam a magamét!

 

De, sorolgathatnám saját és mások tapasztalataira hivatkozva, a rengeteg földtől elrugaszkodott álmot, amit az idő és a megvalósíthatatlanság teljesen elmosott. Ennek ellenére valami belső melegség és vágyakozás megmaradt az emberben: a csillagos ég kitörölhetetlenül gyönyörű élménye és az a vágyunk, hogy most már reálisabban gondolkodva:  csináljunk is valamit, valami komolyat.

 

Kérem, meg is érkeztünk haza: ilyen az asztrofotózás. Régen sem volt ám könnyű, sem pedig olcsóbb szórakozást mint manapság.

A jó öreg pancsolás korszakban az amatőr vett egy Zenitet (fél-egy havi fizu), meg labor cuccokat: nagyítógép, tálak, szárító gép, csipeszek, vegyszerek, stb.   
A filmes gépekkel nem lehetett annyit és főleg olyan gyorsan kísérletezgetni, mint az azonnali eredményt adó digitális kamerákkal. Szépen elkészítette az ember a rendszerint kézzel vezetett 10-30 perces expozícióit és elig várta, hogy hazaérjen a jó meleg kuckójába. És csak ekkor kezdődött a munka dandárja, a pancsolás a rendszerint fürdőszobából labornak avanzsált helységben. És a sok fényérzékeny anyaggal a sötétben, némi vöröses lámpa mellett, a folyamat kellős közepén a családodnak valami biológiai szükséglete támadt, amit akkor és ott mindenképpen el kellett végeznie. Hajjaj! A régi szép filmes idők!

 

Azért ma sem fenékig tejfel az amatőr élete. Először is óriási anyagi befektetést igényel egy tisztességes műszerpark beszerzése. Annak idején mi magunk barkácsoltunk szinte mindent, még a tükröket is magunknak csiszoltuk. Olyan is volt az!

Meg kell adni, hogy a mai cuccok igen szuper minőségűek, csak meg tudjuk fizetni. De, a pénz csak az egyik gond: ’van annak, aki nem issza el!’.

A másik – inkább szakértelmet és türelmet igénylő rész – a képfeldolgozás számítógéppel.

 

A ’nyers kép’, amit az éjszaka leple alatt a terepen felvettünk, - valljuk be őszintén – első ránézésre inkább elkeserítő, mintsem lelkesítő vagy ösztönző hatású. Az emberben óhatatlanul is felvetődik a kérdés, hogy: ezért kellett nekem ennyi pénzt rááldoznom? Ezt a kétségét az ember családja meg rokonsága is szorgalmasan pátyolgatja, valamiféle bűnös könnyelműként aposztrofálva az amatőrt, aki felelőtlenül elkótyavetyéli a pénz a családja elől. Persze, előbb vagy utóbb, de úgyis belenyugszonak! Nem kell rájuk neheztelni! Mondjuk, én sem lelkesednék, ha az asszony minden pénzünket valami szerekre költené, amitől reményei szerint valamivé válik, holott, mi tudjuk, hogy a szernek csak neve meg ára van, de ’halottnak a csók’.

 

Ritka az a család, ahol ezt a hobbit megértik, vagy ’Uram ne hagyj el!’ még támogatják is. Tény, ami tény, beruházás nélkül nincs műszerpark. A nélkül meg fából vaskarika az egész.

 

Van még egy apró humán jellegű bökkenő: az amatőrködés rengeteg szabadidőt és pénzt igényel. A gyakorlat azt mutatja, hogy ez sehogy sem akar a legtöbb embernek összejönni.

(A bankrablás meg csak nem lehet egy amatőr célja!)

 

Nekem kivételes szerencsém van, mert munkanélküli vagyok vagy 9 éve és egyenlőre nem is látok semmi kiutat – már amennyiben kiútnak tekinthető, hogy az ember elmegy zsebpénzért robotolni 10-12 órában egy multinak, ahol a demokrácia meg szabadság a gyárkapunál véget ér. Tehát, van időm dögivel. Ha nem akarok meghülyülni, akkor valamit tenni kell ellene.

Úgyis mindig amatőrködnöm kellett, de mint köztudott ez éjszaka teendő, a munkahelyek zöme meg nappal nyit. Így is gyakran elaludtam, meg bóklásztam a munkahelyen.

Tehát amatőrködöm és bátran állíthatom, hogy ez életem legfelhőtlenebb, legboldogabb korszaka. Nem cserélnék egy jól menő vállalkozóval, vagy a miniszterrel sem!

 

A múlt század második felében még egyre-másra alakultak szakkörök és épültek a népművelési intézmények finanszírozta kis vidéki csillagvizsgálók, akkoriban jól felszerelve, de az az idő sajnos elmúlt már. Vagy 20 éve a dolog csak haldoklik és egyre jobban eltüntek a régi dolgok. A rendszerváltás legnagyobb vesztese talán a népművelődés ügye volt. Meg is lehet nézni!

 

Az ember csak ül naphosszat az internet előtt és epekedve mustrálgatja a nagy optikai cégek (Celestron, Made, …) és amatőrök szuper távcsöveit meg milliós ketyeréit, hogy: de jó lenne nekem is egy ilyesmi cucc! Nézegeti az árakat, beszerzési forrásokat, tanácsokat kér tapasztaltabbaktól és számol, kalkulál, hátha egyszer összejön. Ez az édes álmok kora!

 

Nekem itt is szerencsém volt: öröm az ürömben. Egy nem várt családi örökség csillagászati műszerek formájában realizálódott. Csaknem minden műszeremet egy magyar internetes üzletben szedtem össze: a makszutov.hu – nál. Szarka Levente az ottani szakember roppant készséges volt mindenben és kisebb hibáktól eltekintve – melyeket segített elhárítani – lassan beáll a felszerelésem: Celestron CAM GoTo mechanikán egy SkyWatcher Pro 80/600 ED Apo refraktor (vagy tán ez már csak: apo) és oklik, világitó szálkereszt, meg ilyesmik. Fotómasina: Canon EOS 400D, meg egy házilag áttokozott Genius közönséges webkamera.

Laptoppal vezérlem a ketyeréket és lassan a módszer is kiforrott lesz. Persze, a dolognak soha sincs vége! Én még olyan ember fiát nem hallottam, aki azt állította volna, hogy minden tökéletes, minden együtt van. Azt tudom, hogy amikor kerestem, soha nem volt pénzem!

 

Ha valahogy – akár a netes bazárokból alkudozva – összejön a felszerelés, munkához láthat az ember. És itt az első dilemma: mihez kezdjek a méregdrága cuccal?

Hiába, az előzetes tervezés hiánya megbosszulja magát.

 

Én pontosan tudtam, hogy mihez fogok kezdeni:

 

*      Kell egy megbízható műszerpark;

*      Mivel elég gyatra a látásom, mindent automatizálni fogok: a végső cél, hogy még nappal megtervezem a fotózandó objektumok listáját, megadom, hogy milyen sorrendben, milyen beállításokkal és mennyi expozíciót készítsen és magára hagyom a műszert meg a laptoppot: trécseljenek együtt, mint gép a géppel. A robotmunka ezzel letudva.

*      Ha megvannak a nyers fotók, adatbázisba rögzítem őket (MySQL) és automatikus képfeldolgozókkal átgyúrom őket emészthető formába.

*      A komputer majd összeveti a régebbi felvételekkel és amennyiben bármilyen mocorgást tapasztal: objektum fényessége vagy helyzete megváltozott avagy, adja Isten, egy új jövevény tévedne az ’ÉN TERÜLETEM!’-re, akkor hangos szóval, villogó nyilakkal azt csak nekem jelentse.           

Ugye, milyen szépen hangzik! Én így is gondoltam a kezdetek-kezdetén. Még nem is nagyon értettem, hogy a profik miért olyan balgák, hogy ott gubbasztonak a nagy ágyúk mellett, ahelyett, hogy követnék az én módszeremet! Ők tudják!

 

Most már kapizsgálom, hogy miért nem:          

*      Az ideális eset – mármint, hogy minden tökéletesen működik – szinte sohasem valósul meg. Közbejönnek a felhők, nekiütközhet a távcső az állványnak, nem tökéletes az óramű, autoguider ide-vagy oda, néha kézzel is korrigálni kell. És még a refrakció meg hasonlók. Tény, hogy sok mindent lehet automatizálni, de az amatőr mégsem iktatható ki teljesen. Hol lenne az amatőr munka öröme?

 

*      A képek nem homogén sort alkotnak, gyakran a feldolgozást végzőnek kell eldöntenie, mely paraméterek szolgáltatják az emberi tekintet számára legelfogadhatóbb végeredményt. Persze, szerintem mindenre lehetne valamilyen ontanuló, automatizást megoldást találni, főleg ha sokat tököl vele az ember. Nosza, rajta: programozgatni kell!        

*      Szerintem persze a képek összevetése is rábízható a gépre, de itt is jó ha fölülbírálhatom a dolgot. Na, ha már így benne vagyunk az álmodozásban, akkor csak egy utolsó lépést kell megtenni, hogy a számítógép változás esetén net-en értesítse a megfelelő központokat.  
           
Az már csak hab lenne a tortán, ha egyszer kapnál egy email-t, hogy valami díjat át kéne venni, meg a pénzjutalmat is csak személyesen áll módjukban kifizetni!
Ez lenne ám a zavarba ejtő fordulat: nagy sebtében kénytelen lennél utána nézni a napló fájlokban, hogy már megint mit művelt az a fránya masina, ha egy pillanatra nem figyelt oda az ember. Eddig a tréfa!

 

De, mi ugye nem csak humorizálni tudunk, hanem vannak elképzeléseink is. A humor átitatja az amatőr csillagászatot minden szinten és szinte mindig. Már magában az is mosolygásra készteti az embereket, hogy: ’Mi a manót lehet azokon a csillagokon annyit lesni?!’.           

 

A továbbiakban egy kissé tárgyszerűbb elmélkedésbe kezdek, de a könnyedebb megfogalmazás jogát továbbra is fenntartom magamnak.